Menü
Rólunk

RÓLUNK

 

 

Egyszer volt, hol nem volt...


Így illik elkezdeni a Szőke Rét csodáinak bemutatását, hiszen a hely története az 1800-as évek elejéig nyúlik vissza.

Ekkoriban kapta a Szőke Rét nevet ez a ligetes, erdős részekkel tarkított mező Hajdúbagos határában, hiszen gyakran bukkant elő termálvíz a talajból, amit csodálatos gyógyító, egészségmegőrző tulajdonságokkal ruháztak fel.

Ez pedig vonzotta a helybéli szép lányokat, házasodni vágyó legényeket.

 

 

Az épület

A tanya központját jelentő fő épület az 1950-es években laktanyának épült, ahonnan az "átkos" időkben zavarták a Szabad Európa Rádió adásait.

A "zavaró állomás" még most is látható a közeli erdő közepén megbújva.

Az 1980-as években már fácánnevelő telepként funkcionált az épületegyüttes, s ezután került családunk birtokába, a környező földekkel együtt.




Napjainkban

Szép lassan lett a romos laktanyából idilli major, egy mesés hely a 17 ló, a 7 kutya, a 30 macska,  a 18 mangalica, 200 racka és a számtalan baromfi számára.
Nálunk minden állatnak története és egyénisége van, mert szabadon és boldogan élik a mindennapjaikat.
A Vendégház 2014-ben nyitotta meg kapuit, azóta ad helyet a megpihenni vágyóknak, a természet és az állatok kedvelőinek, valamint a tanyasi életforma iránt érdeklődőknek.
Tanyasi hangulatú Vendégházunk öt, saját fürdőszobás hálóhelyiséggel  rendelkezik, ebből négy darab két fős szoba a tetőtérben helyezkedik el és pótágyazható. A földszinten található lakrész a mozgáskorlátozottak számára akadálymentesített, két fő elhelyezésére alkalmas. A szálláshely területén ingyenesen biztosítjuk a wi-fi elérést, a tetőtérben infraszauna, kültéren pedig finn szauna és jacuzzi szolgálja vendégeink kényelmét.

A Vendégház 30 fős rendezvényteremmel, fedett terasszal, közös használatú teakonyhával, búbos kemencével és kültéri csikókonyhával áll a hozzánk látogatók rendelkezésére.
Akinek kedve szottyan, betekintést nyerhet az állatok gondozásába, kipróbálhatja magát az egy hektárnyi egres szüretekor.
Foglaljon most és legyen részese Ön is a csodának a Szőke Réten.